Települések » Pilisszántó

Pilisszántó

2015.09.25
2015.09.25

A Dunántúli középhegység legmagasabb mészkőrögének a déli lejtőjén, a Pilis (757m) és Hosszú-hegy (485m) által övezett festői völgyben fekszik a 2300 lélekszámú falu, Pilisszántó. Budapesttől és Esztergomtól egyaránt 20 km távolságra lévő település lakói rálátnak a nyüzsgő főváros épületeire, esti fényeire, viszonzásként e látványért megajándékozzák a főváros lakóit egy tájképpel, szemet gyönyörködtető erdők borította hegyekkel. Pilisszántó határában lévő botanikai és geológiai ritkaságok miatt a falut körül ölelő terület a Pilisi tájvédelmi körzet, ma a Duna-Ipoly Nemzeti Park részét képezi. A Pilis oldalában fakadó Trézsi-forrásból eredő patak folyik át rajta, amely felduzzasztva a Határréti-tóvá szélesül. Budapest - Árpád híd buszpályaudvar és Pilisszántó között elővárosi autóbuszjáratok közlekednek 820-as és 830-as jelzésekkel.

Első okleveles említése Boldog Özsébnek az 1250-ben épített Szent Kereszt kolostor Santo mellett való építésekor jelentkezik. Feltételezhetően a régi temetőnkben, 1998-ban feltárt, B. Özséb idejéből származó falak ezt a kolostort azonosítják. Itt találtuk meg egy tereprendezés során 2000. szeptember 20.-án a rejtélyes Keresztes Követ.

A katolikus hivők két nyelven imádkoznak a templomban. A "Miatyánkat" hazánkért Magyarországért, a szlovák nyelvű "Miatyánkat" az "Ocse Nás”-t pedig a faluért, a falu lakóiért és az őseiért. A mostani barokk templomot 1760-ban özv. gróf Zichy Miklósné építtette. Homlokfalába építették be a templom ismeretlen eredetű, de mély erkölcsi tartalmú alapkövét, mely a falu címere. A templombelső Bebó Károly, Feszty Masa keze nyomát, és Páduai Szent Antal tiszteletét őrzi, aki a falu védőszentje.
2002. augusztus 24.-én a templom mértani közepén beszakadt a padló, mely alatt 6 m. mély, 2 m. széles és magas folyosót ástunk ki, melyet a benne talált régészeti leletek alapján még a középkorban omlasztottak be és temettek el szándékosan. Ebbe a kiépített folyosóba van most elhelyezve a Keresztes Kő. A folyosók nem ismert rend szerint behálózzák a falut.
A falu egykor három római út metszéspontjában állott, ami már az ókorban is fontosságát bizonyítja. A templom előtt álló romai követ a falu „Pri Kamenyi” nevű dűlőben állott 230 óta, 12 mérföldre Aquincumtol. Az Orosdy kastély fölött most felújított „Trézsi Szeretet Forrás” megszentelt vize végig csobogva a falun, Aquincumban torkollik a Dunába.

Az utóbbi években a Pilis hegy oldalába kiépített Csillagösvény a hegység történelmi múltjának állít emléket és nyújt erkölcsi menedéket a nemzeti és keresztényi értékrend tisztelőinek. A Csillagösvényen haladó zarándokló Nimród, Atilla, Árpád, Szent István, Szent László, Boldog Özséb, és Hunyadi Mátyás három máter magas szobra előtt elmélkedve eljut a Boldogasszony kápolnába, amely fölött emelkedik a Pilis Keresztje. Hagyomány lett zarándoklatok számára a pünkösdi ikermise a kápolnában, mely a Csíksomlyói misével egy időben hangzik el.

forrás: http://www.pilisszanto.hu

Programajánló