Települések » Csobánka

Csobánka

2015.09.25
2015.09.25
Csobánka rövid története

A település neve az iráni “suban” szóra vezethető vissza, amely pásztort jelent. A “csobán” szavunk a honfoglalás korára vezethető vissza. Csobánka személynevet 1202-1222-ben, míg Ssubanus alakban már 1177 körül említi írott forrás. Legkorábban 1698. január 3-án írták le a település ma is használatos hivatalos nevét Pest-Pilis-Solt vármegye adókivetési jegyzőkönyvében. A Csobánka név magyar, a -ka kicsinyítő képző is magyar. A falu szerbül Csobanacz (Sztari Csobanacz, Gornyi Csobanacz, Dolnyi Csobanacz) “pásztorfalut” jelent.

A középkori alapítású, de valószínűleg a kelta-római maradványokra épült Csobánka község és környéke – az egykori Borony – az őskortól lakott színhely. A római korból maradt ránk egy sírkődarab, amely a katolikus templom kertjében ma is látható.

A Csobánka, valamint a Borony név az Aba nemzetség egy-egy ágától származik. Az Árpád-kori Hont-Pázmány nemzetség itteni birtokai a XIII. században a pilisi ciszterciták tulajdonába kerültek, s ezeken a földeken, éppen úgy, mint a szomszédos Pomázon, a szőlőkultúra virágzott századokon át.

Lakossága a török időszakban csaknem teljesen elpusztult. Benépesülése az 1690-es nagy török ellentámadást követően indult meg a délvidékről, ekkor Csernojevics Arzén szerb pátriarcha vezetésével nagyszámú rác (szerb) népesség érkezett a török csapatok elől és települt be a középkori Borony puszta területére. Ők lettek Csobánka második alapítói. A szerbek először pásztorkodással, később gyümölcs- és virágtermesztéssel foglalkoztak.


A többi nemzetiség – így a sváb, a szlovák, a cigány – az 1700-as években telepedik le a faluban. A XVIII. század elején már élnek svábok Csobánkán, az 1725-ös összeírásban “Német Mihály molnárt” név szerint is szerepeltetik. A Thüringiából érkező német családok a század közepén ideköltöző magyarokkal együtt újjáépítették a török idők óta romokban álló mai ófalut. A szlovákok a század második harmadában települnek ide, családneveik 1736-ban jelennek meg egy összeírásban. A cigányság 1760 után talál otthonra a faluban, eleik a kovácsmesterséget űzték. 1737-ben Csobánka a Wattay család birtokában volt. Az ortodox templom 1746-ban, a római katolikus templom 1842-ben épült.

Csobánkán született 1843-ban Pivár Ignác, a siketnémák váci, később a Vakok Budapesti Országos Intézetének igazgatója.

A szerbek nagy része 1920, majd 1945 után hazaköltözött ősi földjére, a helybéli svábokat – 1310 főt – az 1945-ös potsdami konferencián elhatározottak szerint, 1946. március 15-16-án kitelepítették a németországi Wertheimbe. Helyükbe visszatelepített felvidéki magyarok, az Alföldről jászladányiak és csángó beköltözők érkeztek.

Ajánlott irodalom

A település történetének tanulmányozásához:

  • Horváth Lajos: Csobánka története. – Csobánka, 1996.

  • Leikep József: Csobánka története 1945-től napjainkig. – Csobánka, 2002.

  • Walper Ferenc: “Minket is üldöztek…”: A csobánkai svábok kálváriájának és kiűzésének dokumentációja. – 1996.

Csobánka fekvése

Csobánka község a Pilis-hegységben, az Oszoly-csúcs (327 m) – Csúcs-hegy (352m)- Kis-Kevély (488 m) – Csobánkai-nyereg és a Hosszú-hegy csoportja által határolt medencében húzódik. Bár a hűvösebb levegő beáramlása miatt itt pár fokkal mindig alacsonyabb a hőmérséklet, mint a környező településeken, de épp ennek köszönhető különleges szub-alpin klímája, mely a légzőszervi betegségben szenvedőknek gyógyírt jelenthet. Tőle északnyugatra emelkedik a hegység két legmagasabb pontja, a Pilis (757 m) és a Dobogókő (700 m). Ezek között ered és a Dunába ömlik a Dera-, más néven Kovácsi-patak, a Vörösvári árokban folyik a Határréti-patak.

Terület : 2276 ha,
Lakosok száma : 3169 fő,
Lakások száma : 989.
GPS koordináták : 47.64219, 18.96822
EOV koordináták : 644047, 255374

forrás: http://csobanka.asp.lgov.hu

Programajánló