Föld alatti csodák

A régészeti leletek az őskőkortól az Árpád-kor végéig terjedő időszakból származnak. Vadászó-gyűjtögető népcsoportok éltek a barlangok bejárati szakaszaiban, később hódítók: rómaiak, avarok, magyarok elől keresett menedéket a helyi lakosság. A pilisi remeték életéről is hírt adnak a leletek: belőlük szervezte meg Szent Özséb esztergomi kanonok az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet, a pálosokat.

A barlangi tudományok kutatóinak általános véleménye sokáig az volt, hogy a Pilisben nem várható nagy barlang előkerülése, hiszen a befoglaló mészkőtömb (pl. a Gömör-Tornai-karszthoz vagy a Bükk hegységhez mérten) kicsi. Ezt a véleményt támasztotta alá az a tény is, hogy még a legnagyobb ismert üregek mérete is legfeljebb néhány száz méter volt, szűk járatokkal, kevés és kisméretű teremmel. Ezek a pesszimista nézetek természetesen alaposan csökkentették a barlangkutatók lelkesedését is, nem beszélve a feltáró kutatást nehezítő körülményekről: a legtöbb barlang nehezen megközelíthető helyen nyílik, ahova a felszerelést sokszor csak fáradságos munkával, kézben vagy háton lehet feljuttatni, a járatvégek tovább-bontásához sokszor bányászati módszerek, esetleg több köbméter kitöltés eltávolítása szükségeltetett. Az áttörést a Klastromi- és a Csévi-szirteken nyíló barlangok feltárása jelentette, a Pilis hegy és a Fekete-hegy oldalában új barlangi bejáratokat találtak. Régóta ismert barlangok, pl. a Legény- és a Leány-barlang összeköttetését és így több kilométeres pilisi barlangrendszer létét sikerült bizonyítani. 2007-ben kezdték kutatni a Vacska-barlangot, amelynek addig csak bejárata és néhány méteres szakasza volt ismert, de két év alatt 5,8 kilométer méretű és 200 m-t meghaladó függőleges kiterjedésű járatrendszert tártak fel a kutatók. A Pilis hegy északi részén került elő a Szent Özséb-barlang, amely 800 m-t meghaladó hosszával és 82 méteres mélységével a terület jelentős barlangja.

A Pilis hegység barlangjai között a fent ismertetett új feltárásokig a hévizes eredetűek voltak többségben. Ilyen az esztergomi Nagy-Strázsa-hegy oldalába mélyülő Sátorkőpusztai-barlang és a közelében, kissé magasabban nyíló Strázsa-barlang. Hévizes eredetüket bizonyítják a hatalmas, egymásba kapcsolódó gömbfülkék és a kalcit-, aragonit- és gipszkristályok, amelyek gazdagon borítják a falfelületeket, fantasztikus látványt nyújtva.

Az 1940-es években megtalált Sátorkőpusztai-barlangot sajnos hamar kirabolták, a képződmények egykori gazdagságára már csak a maradékból és idejében védelem alá került testvérbarlangjának kincseiből tudunk következtetni. A helyi szájhagyomány szerint a területet használó szovjet hadsereg katonái a gyönyörű képződményeket táborhelyük díszítésére használták: kalcit- és aragonitkristályokkal szegélyezve a tábori utakat. Az esztergomiak azt is tudni vélik, hogy a barlangot lezáró vasajtót harckocsival szakították ki keretéből, hogy hozzáférhessenek a már akkor is védettnek számító barlang kincseihez.

A Pilis-hegy keleti oldalán, a dobogókői országútról jól láthatóan magasodik a Vaskapu-szikla. Két, gótikus íveket idéző tágas nyílása eróziós és mállási folyamatok következtében régen elpusztult nagy barlang bejárata lehetett. A közeli kis barlangok is valószínűleg ennek a maradványai. A néhányszáz méterrel nyugatabbra a hegy oldalába mélyülő Vaskapu-völgy legnagyobb ürege a Pilis-barlang, amely egy, valószínűleg a jégkorban aktív forrásbarlang maradványa, és sokáig a cseppkövekben leggazdagabb pilisi barlangként ismerték. Az 1989. évi feltárások után hossza elérte a 450 m-t, ekkor méretei, formakincse és képződménygazdagsága miatt a Pilis legjelentősebb barlangjának tartották. Közvetlen közelében szivacsos és csőszerű oldásformákkal, cseppkőlefolyásokkal díszített kis üreg nyílik, amely szintén a barlangfejlődés két fázisát: a hévizes illetve hidegvizes karsztos fejlődést mutatja be.

A Pilis hegy déli oldalában, Pilisszántón két kisméretű, de nagy régészeti jelentőségű kőfülke nyílik. A nagyobbikat az első világháborút megelőzően a hazai barlangtani tudomány legnagyobb alakja, Kadič Ottokár kezdte. A megtalált kőeszközök és gyártási hulladékok egyedi sajátosságai alapján az egykor itt élt népcsoportot a régészek pilisszántói kultúraként különítik el. A kisebb kőfülkében vaskori leletek is előkerültek, és mindkettő gazdag a jégkori állatvilág maradványaiban.

A hárshegyi homokkő takarása alatt főként a Hosszú-hegy és a Kevélyek területén ismerünk barlangokat. Ezek többnyire a triász mészkőben alakultak ki, de omlások révén felharapóztak a homokkőbe is. A legnagyobb közöttük az ezüst-kevélyi Papp Ferenc-barlang. Az 1969-ben elhunyt neves geológusról elnevezett barlang 66 m mélységig terjed, teljes hosszúsága 400 m. Kőfejtés közben került elő, és 1969-ben tárták fel. A barlangba leereszkedve és a labirintusos homokkőomladékon átjutva eocén márgát, alatta nummuliteszes mészkövet, dachsteini mészkődarabokat tartalmazó konglomerátumot, majd porló dolomitot találunk, és csak ezek alatt jelenik meg a triász dachsteini mészkő. Ez a – rendkívül fáradságos, és komoly barlangjáró ismereteket, jó fizikai felkészültséget igénylő – kirándulás a kb. 60 m-es ereszkedés során keresztmetszetet nyújt a térség triásztól az oligocénig tartó történetébe.

A hegységben gyakoriak a zsombolyok, aknabarlangok is, ezek függőleges aknái 10-18 m mélységbe vezetnek, mélypontjukon általában terem nyílik, amelyből vízszintes ágak vezetnek ki, de néhány méter után kivétel nélkül mindegyiküket omladék vagy eltömődés zárja. A formakincs hévizes eredetre utal, de feltételezhető, hogy néhányuk a későbbiekben víznyelő volt.

A Szopláki-Ördöglyuk, a Hosszú-hegyi-zsomboly, a Természetbarát-zsomboly mellett a legjelentősebb és legnagyobb közöttük az Ürömi-víznyelő. Harmincöt méteres mélységével ez a terület egyik legmélyebbre hatoló aknabarlangja, amelynek bejáratát a település mára körbefolyta, ezért folyamatosan komoly környezeti veszélyeknek van kitéve: a felszíni bemosódás szennyezett anyagokat juttathat a mélybe, de kirívó károsodást okozott az is, hogy korábban állati tetemeket dobáltak bele, vagyis dögkútként használták.

A Kevélyek hegycsoportja a felsoroltak mellett is számos barlangot rejt. A Mackó-barlang monumentális bejárata turistaút mellett nyílik, ezért közismert. Neves régészeink, Hillebrand Jenő, majd Vértes László végeztek a kitöltésben feltáró munkát, jégkorszaki állatok maradványait és a moustieri, valamint a szeleta kultúra tárgyi emlékei mellett a pilisszántói műveltséghez tartozó kőeszközöket is találva. Dénes György szerint a hegyet számos barlangja miatt Kőlyuknak, vagy Likaskőnek nevezték: egy 1355-ből származó okiratban pl. a Likaskw megnevezés szerepel.

Janata Károly

DINPI