Duna-Ipoly Nemzeti Park

A Dunakanyar természetvédelmének 60 éve

Füri András – Janata Károly – Teszáry Károly
2015.09.15
2015.09.16

A Duna–Ipoly Nemzeti Park megalakulása 1997-ben hosszú, küzdelmes munka eredménye. Elég, ha arra gondolunk, hogy a nemzeti park születésének közvetlen előzménye a Nagymarosra tervezett vízlépcső meghiúsulása volt. Pedig az első védetté nyilvánításra már 1942-ben – hét évvel a hazai első természetvédelmi törvény megszületése után – sor került.

A Pilis-Visegrádi-hegységben először a Pilis-hegyoldal kapott védelmet hat hektáron, majd a pilisszentléleki Fekete-kő (helyi elnevezéssel: Hreben), Pilismaróton a Hamvaskő, Pilisszentkereszten pedig a ciklámenes erdő követte, egy-egy hektáros területtel. Elrendelték néhány fontos barlang és sziklaképződmény oltalmát is, így lett védett a szopláki Ördöglyuk-barlang, a Pilisszántói-kőfülke, a Pilis-hegy északkeleti oldalában meredő Vaskapu-szikla, a Zsivány-barlang és a Csévi-szirteken nyíló Leány- és Legény-barlang felszíne. Ebben az évben lett védett néhány forrás is a Visegrádi-hegységben, pl. a Kádár-kút, a Hármas-forrás a Két bükkfa-nyereg közelében, és a pilisszentléleki Szent László- és Mexikó-forrás. 1944-ben 38 hektáron nyilvánították védetté a pomázi Kő-hegyet, és mellette néhány szentendrei forrást is.

Nagyobb kiterjedésű védett területek létesítésére a Dunakanyarban majd’ negyven évet kellett várni. Az 1970-es évek elején dolgozták ki a térség hosszú távú területfejlesztési koncepcióját, és ebben a munkában vetődött fel először egy tájvédelmi körzet létesítésének gondolata. Kedvezett e törekvéseknek a terület erdőgazdálkodásának modernizálása, hiszen 1969-ben megalakult a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság, melynek már alapító okiratában megjelentek az új eszmék: a hagyományos erdőgazdálkodás mellett az erdő közjóléti funkcióival, valamint a táj- és a természetvédelem feladataival kapcsolatos tevékenységek tudatos vállalása. A hetvenes évek elején maga a Parkerdőgazdaság vezetése javasolta nagyobb területek védetté nyilvánítását. Néhány éves előkészítő munka után, 1978-ban így jöhetett létre huszonháromezer hektáron a Pilisi Tájvédelmi Körzet.

A főváros közvetlen szomszédságában lévő nagy kiterjedésű védett természeti terület fajgazdagságát és a térségben megvalósuló környezeti nevelési munkát elismerve 1981-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánította a területet.

A természeti értékeket feltáró munka a tájvédelmi körzet létesítésével nem állt meg, a természetvédelmi szakemberek annak határain kívül további értékes élőhelyek védelmét tervezték. Munkájuk 1992-93-ban a védett terület bővítését eredményezte: 1992-ben a tájvédelmi körzethez csatolták a Hosszú-hegyet a Garanccsal és a Ziribári-heggyel, 1993-ban pedig sor került az esztergomi katonai lőtér védetté nyilvánítására. Felmerülhet a kérdés, hogy egy katonák által tönkretett terület mit keres a természetvédelmi értékek sorában, amire a válasz az, hogy a speciális igénybevétel egyrészt kiszorította az intenzív tájhasználat többi természetkárosító formáját, másrészt a katonai mozgás és tevékenység viszonylag kis térrészekre korlátozódott – a katona oda megy, ahova parancsolják, máshova pedig nem, viszont a terület egészét szigorúan őrzik. Így történhetett meg, hogy „közönséges halandó” évtizedekig a lábát sem tehette be a területre, ezért annak nagy részén a természetes folyamatok háborítatlanok maradtak.

A rendszerváltást közvetlenül megelőző évtizedek során jelentős veszélyek fenyegették a térség természeti értékeit. Az 1980-as évek végén, a ’90-es évek elején az egykori Csehszlovákia és Magyarország elkezdte megvalósítani évtizedes vízlépcső-építési terveit. A hatalmas építkezések Bősön és Nagymaros térségében már javában folytak, azonban a tervezési hiányosságok sorában egyre élesebben jelentkezett az ökológiai-környezeti kockázatok feltáratlansága. A lakossági tiltakozások, tüntetések is hozzájárultak ahhoz, hogy 1991 áprilisában a magyar Országgyűlés meghozta jól ismert döntését.

A szakmailag megalapozott, közmegegyezésen alapuló elhatározás szerint a Dunakanyarban nem épült tovább a vízlépcső, s ezzel összefüggésben szükségessé vált a megbontott környezet helyreállítása. Ugyanebben az időben fogadták el a Parlamentben a Dunával kapcsolatos környezetvédelmi feladatokról szóló határozatot is, amelyben már az szerepelt, hogy a térség természeti rendszereinek, megújuló természeti erőforrásainak védelmére létre kell hozni egy nemzeti parkot.

Egyeztetésekre került sor a határfolyó túloldali kezelőivel is, mivel eredetileg határon átnyúló – magyar–szlovák – nemzeti park kijelölését tervezték, ez azonban végül nem valósult meg.

1992-94 között minden jelentős témakört (földtudomány, vízviszonyok, növény és állatvilág, kultúrtörténet, tájképi értékek) felölelően több mint ötven neves kutató dolgozott a területen, konkretizálva, kis mértékben módosítva a terület tervezett határait. Végeredményül a tájvédelmi körzetek területén túl a nemzeti park tervezett területébe került a térség megyei védettség alatt álló területeinek zöme is, illetve mindazon területek, melyek a későbbi kezelés szempontjából lényegesnek, szükségszerűnek mutatkoztak.

Ugyanakkor a védelemre tervezett területek határa, területnagysága szempontjából kellő önmérsékletet kellett tanúsítani az érintett lakosság esetleges érdekkülönbségének feloldása érdekében. Az előkészítési munka során az érintett több mint ötven település lakói, gazdasági, társadalmi szereplői meghirdetett lakossági fórumokon kaptak megfelelő tájékoztatást, illetve lehetőséget a felmerülő észrevételeik jelzésére. A csaknem öt esztendeig tartó előkészítő munka talán legnehezebb feladata volt a nemzeti park saját kezelésébe vett területrészének –ezernyi tulajdonossal megkötött szerződéseken keresztül való – jogi és anyagi rendezése. Többévi alapos szakmai előkészítést követően 1997. november 28-án 60 314 hektáron jelölték ki hazánk kilencedik nemzeti parkját, a Duna–Ipoly Nemzeti Parkot.

Azóta a nemzeti park az EU természetmegőrzési és madárvédelmi hálózatának, az ún. Natura 2000 hálózatnak is részévé vált. A Pilis az UNESCO MAB által kijelölt bioszféra rezervátum, az Ipoly-völgy szakasza a nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében szereplő Ramsari terület. Részt veszünk a Kárpátok Védett Területeinek Hálózatában és Duna menti védett természeti területeket összefogó DANUBEPARKS munkájában is.

Programajánló