Túraleírások

Pilisszentkereszt - Rám-szakadék - Dömös

Tatár József pilisi túráiból szemezgetve
2012.03.11
2012.03.19

17.04.2005.

Egy szép áprilisi napon felkerekedtünk, hogy a Pilis hegység más lankáit is megismerjük, és a Rám-szakadékot felülről is teljesítsük. Úgy beszéltük meg, hogy ha az idő nem lesz kedvező, akkor a Lukács-árok felé vesszük az irányt majd.

Fagombal/Tatár József
Korán keltünk, majd a Volán buszjárattal kimentünk Pilisszentkeresztre. Innen terveztük az indulást. Az idő jó volt, így nem haboztunk soká, és nekivágtunk először a Dobogókő felé vezető útnak. Ehhez a piros sáv turista jelzést kerestük meg. Ezt az utat választottuk, de több út is vezet a nevezett helyre. A Peres-hegy magasságában kb. 2km gyaloglás után a piros sáv és a sárga sáv találkozása után a közös jelzésen indultunk tovább.


Öreg fa/Tatár József
Azt hiszem el lehet mondani, hogy nagyon kellemes tavaszi kiránduló időt fogtunk ki. Szerencsénk volt mindenben, mert a korábban esett eső sem áztatta fel a talajt túlságosan. Az elég szép emelkedők ellenére szépen haladtunk a csendes, kellemes pilisi erdőben. Az út a kettős jelzésen nem volt hosszú, talán egy km után már elértük az első nyaralót, vagy vadász-lakot, igaz ez még rendesen be volt kerítve, hogy avatatlan szemek ne láthassák mit is rejteget az erdő közepén. Egy hasonló épület, birtok nekem is nagy álmom, de még egy darabig álmodozni fogok csak róla. :) Aztán meg leteszek róla. Az újabb 1 km már teljesen beépített épületek között vezetett. A jó levegő és a csodálatos környék azt mondják megfizethetetlen, mégis úgy tűnt egy páran össze tuták rá kapani a pénzt.

Rám szakadék fentrőll/Tatár József
Felérve leültünk, elköltöttük a magunkkal hozott szendvicsenekt, és gyümölcsöket, majd elzarándokoltunk a csúcshoz. Nagy szép idő volt, így messzire el lehett látni. A kilátás tényleg szép és a kilátók jól fel vannak szerelve iránymutató 3d-s táblákkal. Pár képet készítettem is róla. Fent aztán volt rendesen jelzés pl. kék sáv, piros sáv, sárga sáv, piros C körút turista jelzés egy kupacban. A csúcsnál kezdődően megjelent a sárga C körút jelzés amin elindultunk a Rám-szakadék felé. Majd erről letérve a sárga sáv turista jelzésen mentünk egy darabon, amíg a piros sáv nem csatlakozott hozzá. Kb. 1 km után a két jelzés ketté vált. A piros sáv a Szakó-nyereg felé vezetett, majd Körtvélyesen keresztül Dömösre.

Célállomás látképel/Tatár József
Mi a sárga sáv jelzést választva indultunk a Rám-szakadékba és Lukács-árok felé vezető ösvényen. Az idő továbbra is kedvezett, kellemes tavaszi idő volt. Utunk egy nem túl régen kialakult patak medrében haladt. Még csak kis földből előtörő források próbálkoztak a kövek között lejutni a Dunához. Kb. 2 km megtétele után elérkeztünk Árpád-vár alatti pihenőhöz. Itt megálltunk, és megvitattuk a lehetőségeket, miszerint mehetünk Lukács-árok felé, vagy a Rám-szakadékon kersztül. 3-1-es összesítéssel a Rám felé vettük az iránt. Itt még látszott a korábbi esőzések nyoma, a sok ide érkező patak hozta az iszapos hordalékát, így volt esély rá, hogy nem leszünk a végére egészen tiszták. Nagyon nagy forgalom volt az útvonalon, így némely részen várnunk kellett, míg a felfelé haladó csoportok feljutnak az egyes láncos szakaszokon.

Rám szakadékl/Tatár József
Itt már a zöld sáv jelzésen voltunk, ugyanis az vezet át a szakadékon. Érdekes volt látni, hogy mennyien nekiindultak, mennyire ismert lehet ez az ösvény. Találkoztunk 60 év körüli nagymamával, de 2-3 éves kis csemetékkel is. Igaz volt amelyiket még az apja vitte nagyrészt a kezében. A korábbi látogatásunkhoz képest egy kicsit tényleg meg voltak igazítva a láncok, így könnyebb volt a haladás, pontosabban lett volna, ha nem ennyien vagyunk bent. Egyedül a nagy vízesésen való leereszkedéssel lehetett volna gondunk, de szerencsére segítőkész emberek támogattak a lejutásban. Így ismeretlenül is köszönjük. Ezen kívül egész jól tudtunk vigyázni, nem kentük össze magunkat. Szépen lejutottunk. Ismét próbáltam képeket készíteni, hát volt ami sikerült, volt ami kevésbé. Hiába a fényviszonyok, csak egyes helyeken és időpontban optimális a fényképezéshez.

Kavicsokl/Tatár József
Igaz mamár nem különlegesség, azonban ha valaki emlékszik erre a tavaszra, akkor tudhatja, hogy már nagyon régen nem találkozhattunk hóval még a hegyeken sem. Itt a Rám-szakadékban azonban a klímának köszönhetően még az avar alatt találtunk egy kis havat. Ezután már tulajdonképp semmi különös nem történt, kiértünk a Dömös felé vezető útra, és pár száz m után csatlakozott a jelzéshez a sárga sáv , majd a piros háromszög becsatlakozása után a piros sáv, sárga sáv, zöld sáv közös jelzésen besétáltunk Dömösre. Itt aztán dolgunk végeztével buszra szálltunk, és hazautaztunk.

http://dzs-z.hu/tura/Pilis/index.html